Az Oázisban élmény a vásárlás, erre az ámulatba ejtő választék, és a természetes, zöld környezet a garancia. Mindig figyeltünk vásárlóink, megrendelőink igényeire, sok innováció kötődik nevünkhöz. Ennek köszönhetően az Oázis Csoport mára a közép-kelet európai térség legnagyobb dísznövény kereskedelmi cégcsoportja lett. Ugyanakkor korábbi értékeinkről sem feledkezünk meg: az Oázis Csoport tagjai mind 100 %-ban magyar családi tulajdonban lévő cégek, akik felelős munkaadóként a társadalmi szerepvállalásra is komoly figyelmet fordítanak.

Középpontban a vásárló

Az Oázis alapítása óta folyamatosan azon dolgozunk, hogy látogatóinknak élmény legyen a vásárlás. Nálunk kényelmesen vásárolhat családjával, a gyerekek imádnak a növények közt játszani, és közben megismerik a természet szépségeit is. Áruházainkban szakképzett kollégáinktól kaphat tanácsadást, évente hat alkalommal megjelenő, ingyenes Oázis Magazinunkat minden vásárlónk megtalálja nálunk. Külön figyelmet fordítunk fogyatékkal élők kiszolgálására, áruházaink akadálymentesek, kérésre munkatársaink szívesen segítenek.

Áruházi szolgáltatásainkról itt olvashatsz.

Emberi erőforrás

Hisszük, hogy egy vállalat legnagyobb értéke a munkatársainak tudása. Ezért különösen nagy gondot fordítunk kollégáink folyamatos képzésére. Szinte minden munkakörnek egyedi képzési rendszert alakítottunk ki, melynek célja, hogy növelje a hatékonyságot, magabiztosabbá, pontosabbá tegye a munkavégzést. A fejlett szakmai hátterünk alapja a gazdag szakkönyvtárunk, melyben az összes hazai kertészeti szakkönyv, tankönyv és folyóirat fellelhető. A kertészeti szakmai és értékesítési képzésen túl önismereti és kommunikációs tréningeken is részt vesznek munkatársaink, illetve az egyes munkakörökhöz szükséges jogosítványokat (növényvédelmi, gépkezelői) is megszerzik. Humánpolitikánk nem csak a reális bérrendszert, de a kikapcsolódást is támogatja. Rendszeresen szervezünk szakmai utakat és Oázis-találkozókat.

Aktuális állásajánlatainkról itt találod.

Technikai, logisztikai háttér

Természetesen a hazai árut részesítjük előnyben, így a szezonális balkonnövények, földlabdás és konténeres faiskolai áru mind hazai termék. A nagy sikerű Oázis sajátmárkás termékek is hazánkban készülnek, ezzel is támogatjuk a magyar gazdaságot. A folyamatos fejlődéshez elengedhetetlen a megfelelő vállalatirányítási rendszer. Az Oázis Csoport több egyedi fejlesztésű informatikai rendszert használ, melyek feladata a készletek, folyamatok nyilvántartása, hatékonyság elemzés és az információk gördülékeny továbbítása. A beltéri növények kényes, temperált szállítását saját logisztikával oldjuk meg. Hollandiából és Dániából szobanövények, Szicíliából mediterrán növények, az észak-olasz Pistoia környékéről különleges örökzöldek és pálmák érkeznek hozzánk.

Összetett tevékenységünket az alábbiak szerint csoportosítjuk:

Kiskereskedelmi üzletlánc – Oázis áruházak

Magyarországon az Oázis honosította meg a „gardencenter” fogalmát. A Franchise rendszerben működő Oázis Kertészetek Magyarország legnagyobb kertészeti tematikájú üzletei. Hazánk legnagyobb szobanövény és kiegészítő termék választéka, és jelentős faiskolai árukészlet várja az Oázisokba látogatókat. A növényekhez tartozó kiegészítőkön (cserepek, földek tápoldatok, szerszámok) és dekorációs kellékeken kívül a vásárlók itt is a szolgáltatások széles kínálatából válogathatnak.

Oázis Mini

Alkalmazkodva egyes helyi adottságokhoz, igényekhez létrejött egy újabb áruházforma, az Oázis Mini. Ezek a kis ékszerdobozok egészen kis településeken és/vagy csak tavasztól őszig várják a vásárlókat. Kínálatuk messze nem éri el a nagy Oázis “testvér áruházakét”, de az éppen aktuális szezontermékeket, sajátmárkás termékeket és az országosan meghirdetett akciók termékeit itt is megtalálhatják.

Franchise rendszerünkről bővebben itt olvashat.

Nagykereskedelem

Cégcsoportunk jelentős kereskedelmi tevékenységet folytat viszonteladók felé is. Önálló nagykereskedelmi egységeink beltéri és faiskolai dísznövényeket, növénytartókat és gyepszőnyeget forgalmaznak, folyamatosan ellátva kiskereskedelmi üzletláncunkat és megfelelő viszonteladói árat biztosítva partnereinknek, akik első sorban virág- és ajándékboltok, kertészeti áruházak, faiskolák és kertészeti szolgáltatók.

Nagykereskedelmi tevékenységeink honlapjait innen érheti el.

Szolgáltatási divízió

Az áruházi szolgáltatásainkon (kiszállítás, szaktanácsadás, díszcsomagolás) kívül vásárlóink igénybe vehetik még kerttervezési, kertépítési és dekorációs tevékenységeinket. Cégek, intézmények részére is teljes szolgáltatást nyújtunk a rendezvények alkalmi dísznövény-dekorációjától az irodai dísznövények beszerzéséig és ápolásáig.

Vállalati szolgáltatásainkról itt olvashat!

Rövid cégtörténet

  • 1987  – Boross István és felesége Hedvig megalapítja az Oázis Kertészetet.
  • 1988  – Az első dísznövény-dekorációk elkészítése a Hungexpo vásárterületen.
  • 1988  – Az első kiskereskedelmi üzlet mintegy 350 m2-en, a Kőbányai út 45. szám alatt nyílik meg. A zegzugos, állandóan párás üvegházat hamar megkedvelik a környékbeliek.
  • 1992  – Létrejön a 100% családi tulajdonban lévő Oázis Kertészeti Kft.
  • 1992  – Egy volt kosárlabdacsarnok átalakításával, és a köréje épített üvegházzal, faiskolával megnyit a Kőbányai “nagy” Oázis.
  • 1994  – A Flóra Hungária területén az Oázis dísznövény nagykereskedelem szolgálja ki a viszonteladó vásárlókat.
  • 1995  – A intézményi és céges megbízók részére irodai dísznövény ápolás és teleltetési szolgáltatás indul.
  • 1996  – A pasaréti Zilah utcában a II. és XII. kerületiek ismerkedhetnek meg a pálmafás logóval.
  • 1997  – Megalakul a kellék nagykereskedelem, ahol agyag- és műanyagcserepeket, kaspókat vehetnek viszonteladóink.
  • 2002  – Megnyit a Soroksári Oázis, amely Magyarországon az első, “igazi” gardencenter.
  • 2004  – Megjelenik az Oázis Magazin első száma.
  • 2005  – Hosszas előkészület után megnyit az első két franchise üzlet, Mohácson és Hajdúszoboszlón. Az Oázis már nem csak a fővárosiaknak szól.
  • 2006  – Pest megye első Oázis áruháza Monoron, a 4-es út mentén nyit meg.
  • 2007  – Pest megye második áruháza Diósdon, a 7-es úton nyílik, majd az év végén megnyitjuk kapuinkat Orosházán is.
  • 2008  – Az Oázis lánc országossá válik. Egyre több magyar vállalkozás szeretne az Oázis Csoport tagja lenni. A Dunántúlon ajkai áruházunk, a közép magyarországi régióban Cegléd képvisel minket.
  • 2009  – Az első külföldi üzlet nyitása a szlovákiai Érsekújváron, amelyet a nyíregyházi Oázis követ Magyarországon.
  • 2010  – Újabb Oázisok nyitnak, tavasszal az első Oázis Mini Csopakon, amit a hajdúnánási mini követ, nyáron a méreteiben impozáns Oázis Szolnok-Szajol, ősszel a negyedik fővárosin Rákosszentmihályon nyit.
  • 2011  – A márciusban nyílt, keszthelyi és jászberényi Oázis Kertészeteket valósággal megrohamozták a vásárlók. December közepén Budakeszin, egy kereskedelmi park részeként megnyit az első “újgenerációs” áruház, amelynek igényes építészeti kialakítása és műszaki fejlettsége is vetekszik a nyugat-európai áruházakkal.
  • 2012  – Októberben megnyit az Oázis Tatabányán, novemberben pedig a 20. a szlovákiai Nagyszombat városában.
  • 2013  – Az Oázis Kertészet 21. életévébe lép!
  • 2015  – Márciusban nyit 19. és 20. hazai üzletünk Székesfehérváron és Szegeden. Elhunyt Boross István, a cég alapítója, az Oázist a második generáció viszi tovább.
  • 2016 – Szeptemberben megnyitja kapuit Debreceni áruházunk.
  • 2017 – Márciusban megnyit Kecskeméti áruházunk.
  • 2018 – Márciusban Megnyit Törökbálinti áruházunk.

Fontosabb díjak, elismerések

  • Oázis – Hortus Hungaricus Díjak 1995, 1996, 1997, 1998, 2000, 2002, 2003, 2005, 2000, 2008, 2012
  • Oázis – MAKERT Kiváló Áruda 1996-2012
  • Boross István – Corvinus Egyetemi Kitüntetés a Magyar Kertészet fejlesztéséért 2006
  • Oázis – Üzlet és Siker Minősített Vállalkozás 2006
  • Boross István – DSZTT Az Év Dísznövény Kertésze 2007
  • Oázis – Floralia Díj 2008
  • Boross István – VOSZ Az év vállalkozója 2009
  • Oázis – Suberbrands 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015
  • Boross Dávid – Példakép díj 2013
  • Oázis – Gutmann Bank Award – Best Family Business Governance in CEE 2015